Kopár István

Az első magyar szóló vitorlázó, aki egyetlen kikötéssel hajózta körbe a Földet,
Kihívás című könyve kapcsán tart előadást

a New York-i Magyar Könyvtárban
2016. Április 23-án, Szombaton 13.00 órakkor.

“1990. június 29-én indult el Salammbô nevű Balaton 31-es típusú hajójával Föld körüli útjára. Őrült terve az volt, hogy egyszeri kikötéssel megkerüli a Földet kelet-nyugati irányban. A Gibraltárból Ausztráliáig vezető, 153 napig tartó első útszakasz a vártnál is küzdelmesebbnek bizonyult. Az Atlanti-, majd az Indiai-óceán átszelése során a hajó navigációs műszerei működésképtelenné váltak, és a Salammbo gyakran került viharba. November 18-án a több mint 100 km/órás szélben a hajó felborult, sok felszerelés tönkrement, s Kopár István a megrongálódott hajóval csak nagy nehézségek árán érte el az ausztráliai Fremantle kikötőjét.” (MTVA Archivum)

A könyvről:
“A Kihívás I. Salammbô nevű vitorlásom egyetlen kikötéssel teljesített Földkörüli útjának leírásával elsősorban gyermekkori álmom megvalósításának története, és csakmásodlagosan krónikája, emberi, sport és mesterségbeli megmérettetésemnek. Az elsővel most egy kötetbe került Kihívás II. A Szilas-pataktól a Connecticut-folyóig a megvalósított álmotkövető útkeresés, az életút szakmai és emberi számadása. Sok fejezet szól a könyvben a tengerről és a hajózásról. Az olvasó nyomon követheti a Salammbô további nemzetközi szereplését két világkiállításon, az Amerika 500 Kolumbusz és az 1995. Évi ARC Atlanti-óceán versenyen. Akit nem fáraszt el a Földgolyón körbevezető út, más hajókra is felkapaszkodhat, hogy a világ kevéssé ismert térségeibe is eljöjjön velem, távcsövemen szemlélve a tengeri és a társadalmi tájat. Kalandozásaim során a magyar vitorlázás történetében egyedülálló Földkerülő versenyen elért csapatgyőzelmünkről is beszámolok. A könyvet nem csupán vitorlázóknak írtam, a hajó számomra, ugyan imádott, de mégis csak eszköz a nagy felfedezés, az ÉLET megismerésében. Nem csak egzotikus helyekre vitt el, de más kultúrákba és végül egy új hazába is. Reményeim szerint az olvasónak különösen az ifjabb korosztálynak az életút megismerése tanulsággal is szolgálhat. Vannak ebben az életútban dühödt viharok és szelíd szélcsendek, magasra csapó dicsőségek és a lét végével fenyegető mélybe zuhanások. Az életút éppen olyan mint maga az óceán. Könyvemet útravalónak szántam, szellemi pogácsaként a vándortarisznyába.”Kopár István

A könyvek megrendelhetőek:
www.koparsailing.com
www.globediscovery.com

Az előadás során is lesz lehetőség megvásárolni és deikáltatni a példányokat.

Ajánlott költséghozzájárulás: $5